Csíkpálfalva

Csíkpálfalva, Pálfalva község központja a Középcsíki-medence keleti peremén helyezkedik el, Csíksomlyótól északra, az Aracs- és a Nyír-patakok völgyében. A mintegy 740 m tengerszint feletti magasságban fekvő település Csíkszeredától mindössze 5 kilométeres távolságra fekszik. A falu éghajlatát a hegyközi medencékre jellemző adatok határozzák meg, a telek hosszúak és hidegek, a nyarak rövidek, azonban aránylag melegek, ősszel és tavasszal gyakori a ködképződés (60-70 nap/év). Területe 76,83 ha-on fekszik. A falu gazdasági profilját főként az állattenyésztés, valamint a fafeldolgozás képezi. A faluban még számos népi mesterség él, egyike azon helyeknek, ahol még megtalálható helyi jellegzetességként a hagyományos gyapjúszövet és a festett gyapjúszőnyeg.

A település formáját tekintve Csíkpálfalva halmazfalu, a faluszerkezetet meghatározó, hosszú nadrágszíjparcellákkal. A főtengely észak-nyugat és dél-kelet irányú, ez a falu meghatározó tengelye, innen ágaznak le a kanyargó mellékutcák zsákutcákkal, szomszédos gyűrűket alkotva. A központi mellékutcák zsákutcái az egykori nagycsaládi zsákutcák. A legfontosabb iránypont a templom, a falu észak-nyugati csücskében, az átlagszint fölött helyezkedve, dominálva a perspektívák többségét.

A házak elhelyezése a parcellán többnyire utcafronti. A domináns utcakép fésűs beépítésű. A csűr keresztirányban helyezkedik, két részre osztva az udvart. Egyéb gazdasági épület a ház meghosszabításában található vagy az utcafronton, különösen a sütő (nyári konyha) esetében.

Faluképvédelmi felmérés (2015-16)

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.