Rugonfalva

Az alsó-nyikómenti falu Siménfalva községben délen, a Nyikó jobb partján fekszik, 2 kilométerre északkeletre Székelykeresztúrtól. Területe ősidők óta lakott. A református parókia területén 1-2. századi temetkezést tártak fel. A középkori falu a mai helyén feküdt, nyomai időnként felbukkannak a házak között. 1910-ben 669 lakosa volt.

Rugonfalva területe ma 51,95 ha-on fekszik. A falu elhelyezkedése a Nagy-Küküllő medencében (vízrajzi szempontból), ahogy a Barasz és Borbély pataka is, melyek a Fehér-Nyikóba torkollnak, erózióra hajlamossá teszik a területet: jelenleg kb. 12 ha erózióval aktívan veszélyeztetett terület van. A mintegy 400 m tengerszint feletti magasságban fekvő települést 600-700 m-s dombok veszik körül. Ebből az okból kifolyólag a helység védelmet élvez, és mikroklímája valamivel lágyabb, mint a megye középső, illetve északi részén. A falu gazdasági profilját főként az állattenyésztés,valamint a fafeldolgozás képezi.

Rugonfalvát először az 1500-as években említik, de a térség már a korunk első századaiban lakott volt az itt talált sírok tanúsága szerint. A modern korszakban a helység községközpont volt az 1968-as évekig, majd ezután közigazgatásilag Siménfalva község része lett.

Rugonfalva formáját tekintve dombvidéki halmazfalu. Szerkezete szabályos, a főutca mentén lineáris, melyet két mellékág bővít ki. Utcaszerkezete szalagtelkes, nagyrészt az utca tengelyére merőleges épületekkel. Ez az elhelyezés a parcellán egy szabályos utcafrontot, valamint a bejárati kapuk által egy ütemezett dinamikát eredményez. A csűr keresztirányban helyezkedik el, két részre osztva az udvart. Egyéb gazdasági épületek a ház meghosszabbításában találhatóak: tárolók, árnyékszékek vagy az utcafronton a sütő (nyárikonyha).

Tanulmányok

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.