Nagykede

Nagykede Székelykeresztúrtól 5 km-re északra, a Kedei-patak völgyfőjében fekvő 18.12 ha területű falu, Siménfalva községhez tartozik. Kiskedével együtt a község nyugati részén fekszik, alacsony légnyomású területen, Székelykeresztúr szomszédságában. A falu és környékén földgáz található, amelyeket a `80-as években termeltek ki. A környék éghajlata mérsékelt kontinentális, termikus kilengéssel az évszakok között. A falu gazdasági profilját főként állattenyésztés, valamint mezőgazdaság képezi saját felhasználásra és nem pedig eladásra.

Első bejegyzés a faluról 1436-ban jelenik meg Ernst Wagner írásaiban, amelyek a helység nevét a saját nevéhez kötik, Kedei János, valoszínűleg a falu létrehozója vagy első lakosa. 1567-ben a település 5 kaput számol, és 1786-ban 203 lakosa volt, majdnem tízszerese a mai lakosoknak-25. A lakosság drasztikus csökkenése az 1975 utáni emigrálások nyomán következett be. Addig Nagykede és Kiskede aktív szociokulturális életet élt, ünnepségekkel, bálokkal, illetve színjátékokkal, a település könyvtárral is rendelkezett valamikor.

Nagykede kis völgyi falu, lineárisan fejlődött a főút mentén, amely átszeli kelet-nyugat irányban. A falu központját középületek alkotják: az iskola és a művelődési ház a mellékágak kereszteződésénél találhatóak, míg a templomok, amelyek közül az egyiket nem használják, különböző pontokban, a falu nyugati, illetve keleti szélén vannak elhelyezve. Az épületek szalagtelkes, laza sorházas formában szerveződnek, jobb, illetve a bal oldalon, az utca tengelyére merőlegesen. Ez az elhelyezés egy rendezett utcát képez, ütemezve a kertek, gyümölcsösök és üres telekrészekkel. A csűr átlósan, az utcával párhuzamosan van elhelyezve, elválasztván az udvart két részre: hátsó és első. Egyéb háztartási épületek mint például tárolók, és az árnyékszék az udvar hátsó részén található, míg a kutak, kemencék és nyári konyhák(sütő) az udvar első részén helyezkednek.

Tanulmányok

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.