Kiskadács

A falu Nagykadácsnak a Siménfalva felé eső részéből alakult ki. Székelykeresztúrtól 8 km-re északkeletre fekszik, a Nagy-Küküllő medencéjében, a folyó jobb partján. Területe csupán 7.72 ha, és körülbelül 450 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, ami félig védett pozíciót nyújt a hideg szelek ellen.

Az első feljegyzések a faluról csupán 1760-ból származnak. Korábban Nagykadács egyik kiterjedése volt, amellyel később, 1905-ben közigazgatási szempontból egyesítették, bár a két falu fizikailag külön maradt. Napjainkban körülbelül 70 lakossal rendelkezik.

Kiskadács “rajzás” által létrejött falu, Nagykadácsból történt bevándorlás után. Ez a patkó alakú, szabályos forma lineárisan fejlődött a mellékút mentén, mely egyben a bejárat is a völgybe. Egészen a közelmúltig (2006-ig, amikor új templomot építettek) a községben nem létezett középület, csakis lakóház. A szerkezeti felépítése szalagtelkes, ezek tengelye merőleges az út tengelyére. Ez az elhelyezés egy ritmikus folytonosságot teremt a kertek, gyümölcsösök és a telkek által, többnyire fésűs utcaképet eredményezve. A csűr keresztirányú pozícióban fekszik, párhuzamosan az utcával, elválasztván az udvart két részre: az elsőre és hátsóra. Egyéb háztartási épületek, mint például tározók és a WC-k az udvar hátsó részén található, míg a kutak, kemencék és nyári konyhák az udvar első részén vannak.

Tanulmányok

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.