Kászon Csík és Kézdi között helyezkedik el, a Csíki-havasok legkisebb medencéjében. A környező táj jellegzetes, kevés szántóföld, gyümölcsös, virágos rétek, messzire nyúló legelők, és végeérhetetlen erdőségek alkotják. A domboldalakon régmúlt idők teraszos művelésének nyomai látszanak, a kopár tetejű gerincekről messzire ellátni. Nem csoda hát, hogy a régi utak nem a völgyben, hanem a gerinceken vezettek, még ma is láthatóak ezek nyomai, bár néha már csak a vadak használják őket.
A Kászon-patak völgyében sorakozó települések közül a legalsót nevezik Kászonjakabfalvának. A régi térképeken jól látszik ahogyan a kissé elkülönült szerek idovel tömbösödtek és összenőttek a jelenlegi faluvá. A falurészek neveit a mai napig használják: Alszeg és Felszeg, Templomalja, Tócson, Buta, Gubás pataka és Borvízpataka.
A falu szerkezetében felismerhetőek a hajdani szeres, majd a későbbi utcás rendeződés nyomai is. Jól látható néhol, ahogyan a nagyobb telkek az örökség folytán feldarabolódtak, és így létrejöttek kicsi zsákutcák, az ott lakók többnyire a mai napig rokonságban állnak. A telekbeosztást a gazdasági tevékenység határozza meg, a lakóház és a csűr többnyire közrezárják az udvart, a csűrből sokszor egyenesen a szántóra lehet kimenni, a kapu pedig elválasztja és egyben összeköti a portát az utcával.
AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA