Gyergyóditró

Az első katonai felmérésen szereplő település igazából beleillik a többi gyergyói település sorába, szeges-szeres településképet mutatva. Hosszan nyúlik el a Piricskei vámtól a Szászrégen és Marosvásárhelyre vezető, a patakkal párhuzamosan futó út mentén. A patak mentén malmok. A második katonai felmérés a régi település mellett hálószerűen térbefeszített új, szellős települést mutat, és ez gyakorlatilag máig sem változott. Az utcákkal határolt, nagy, sokszög alakú tájmozaikok mai napig megmaradtak. Az egykori, Moldvába vezető kelet-nyugati kereskedelmi út pedig teret veszít az egyre erősödő, marosmenti úttal szemben.

A mai, nagytemplom előtti park még a harmadik katonai felmérésen is be van építve, a katedrális építésekor bontják ki, jó urbanisztikai érzékkel, rálátást nyitva a szinte álomból kibontakozó óriási építményre. Mára nemcsak a Moldvába vezető út szűnt meg… A patakon elhaltak a gyöngysorként felfűzött malmok, a patak szinte nincs is jelen a településen, csak nyomaiban. Pár helyen kiszélesedve, itatóhelyek árválkodnak, hiányoznak innen a lóitatás közben a bakról tereferélő fogatosok.

Tanulmányok

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.