Készítsék el saját Életfájukat – Istenfájukat!

Hargita Megye Tanácsának felhívása faragó népművészeknek

Olyan időket élünk amikor akarva-akaratlanul a fontossági sorrend újragondolására, megerősítésére kényszerítenek minket a körülmények, mikor levédve külső határainkat, belső tartóoszlopunk felé kell irányítsuk figyelmünket.

Rólunk székelyekről azt tartják, hogy mindig is értékvédő és értékörökítő nemzet voltunk. Erről árulkodnak faragott és festett kapuink is, melyek építészeti és népművészeti értékük mellett, vallási üzenethordozók. Legsajátosabb eleme az emberi sorsot, megújulást, a világmindenséget jelképező Életfa vagy más néven az Istenfa.

Huszka József rajztanár, néprajkutató, a magyar és a székely mintakincs eltökélt kutatója, az 1880-as és 1890-es években rögzített kapuink Istenfáival kapcsolatban úgy fogalmaz: „…a székelyeknél kellett lenni vallási jelentőségnek is, ami úgy látszik a családi tűzhely szentségével függött össze; azt a szent fának máig tartó szívós élete igazolni látszik. Úgy átment a nép vérébe, hogy még ma sem tud portát elképzelni az istenfa nélkül, melynek régi, a családi tűzhelyvédő jelentősége nagyideje kiveszett már a köztudatból.”

Hargita Megye Tanácsa részéről jelen felhívásban közös alkotásra hívjuk a faragó népművészeket! Készítsék el saját Életfájukat – Istenfájukat, melyet egy közös tanácskozás alkalmával bemutathatnak egymásnak és az érdeklődőknek. Annak tudatában, hogy a színeknek nagy hatásuk van életünkben, arra is felkérjük a faragókat, hogy színes legyen ez az Életfa.

A színezésben támpont lehet Huszka József 1895-ben megjelent, A székely ház című kiadványának X., XVIII., XXIII-as tábláján szereplő nagykapu részlet is.

A kiállítással egybekötött tanácskozás időpontja október 12-13., a Székelyföld Napok keretében, ott fogjuk kiállítani az Életfákat, de addig is osszák meg műveiket, esetleg a nagyközönséggel is a www.szekelykapuk.ro és/vagy a www.epitettorkseg.ro honlapunkon (beleegyezésükkel feltesszük).

Kérjük, az Életfákról készült fotókat küldjék el szeptember 23-ig a hme@hargitamegye.ro címre, az alkotásoknak a kiállítás helyszínére való szállításáról a későbbiekben egyeztetünk.

A felhívásról Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösségi oldalán is beszámolt:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1102424020879145

 

Csíkszereda, 2024. április 3.

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.