Lövéte

Lövéte a Kis-Homoród völgyében, a Hargita-hegység nyugati peremén húzódó vulkáni fennsík lábánál fekszik, 600-700 m közötti tengerszint feletti magasságon. A történelmi településmag halmazos elrendeződésű, az újabb utcák már szabályosabb alaprajzokat sorakoztatnak fel.

A falu lakóházainak 1/3-a fából épült. A faházak és kőházak alaprajzi tagolódása hasonló. Külső megjelenésük egészen más képet mutat, ami az építőanyag természetéből adódik. Történelmileg a faházak voltak előbb, viszont a kőházak maradtak jobban fent. A faházak minden esetben magas kőalapokra épültek. Ezt a terep erős lejtése alakította így. Lejtőre merőlegesen elhelyezett ház amely egy oldalával a földre támaszkodott, a lejtő felőli oldala alatt magas alapot kapott. Ide került a pince, amit a későbbiek során a nyárikonyha váltott fel, a pincét arrább tolva a földbe. Így kétosztatú, majd háromosztatú alagsor alakult ki. Ez annyira megszokott lett, hogy mikor egyenes terepre épült a ház, teljes alagsort építettek kőből, ahol a nyárikonyha, pince, fásszín kapott helyet. A lakószint alaprajzi beosztása nagyobbrészt háromosztatú középereszes, egész Székelyföldre jellemző típus. Természetesen a kétosztatú alaprajz is jelen van (a szegényebb emberek házai).

A fenyőboronafal hasonlóan a csűrökéhez, a régebbi házaknál bárdolatlan gombolyag fal, a sarkakon merevgerezdekkel, később a bárdolt falak a farkasfogas építéssel készültek. A falak kívül-belül tapasztva voltak, az utóbbi időkben vakolták. A meszelés színe eredetileg fehér és világoskék, ma drappos, zöldes árnyalatok a dominánsak. Az ősi házak csüngőereszes tetőszerkezetét aránylag hamar felváltotta a támasztott ereszű tetőszerkezetet, ami a kőházakra jellemző, és ezek hatásával magyarázható. A tetőforma is korán átvette a szászos nyeregtetős vagy csonka kontyos formát, ami a cserép elterjedésével egy időben hódított, de azért szép számban akadt az ősinek mondható kontyos tető is.

A fatornác , amely a ház hosszanti, udvar felőli homlokzatát díszíti, jellegzetes és mozgalmas látványt nyújt az „emeletes”-nek tűnő, magasan lévő faházaknak. A födött lépcsőfeljáratok mindig az udvar belseje felől indulnak (a gazdasági udvarral való kapcsolat fontosabb, mint a vendégek fogadása), a lépcsők díszes, rácsos tornácajtókkal vannak lezárva.

Tanulmányok

Képek

KATEGÓRIÁK:

AZ ÖN HOZZÁSZÓLÁSA

Maximum feltölthető fájlméret: 15 MB. Feltölthető fájltípusok: kép, dokumentum. Links to YouTube, Facebook, Twitter and other services inserted in the comment text will be automatically embedded.